1. Beszélgetés az angyalokkal


(Angyalok, mint Égi Segítőink)
2019-09-02



Beszélgetés az angyalokkal   

(Doreen Virtue: Az angyalterápia kézikönyve)

 


Mivel neked is, mint mindenkinek, vannak őrangyalaid, és mivel tudományos tanulmányok szólnak arról, hogy az intuíció velünk született emberi tulajdonság, te is képes vagy értelmes beszélgetést folytatni a saját angyalaiddal és másokéval. 
Elsőként a félelmeiddel kell szembenézned, hogy ne akadályozhassák isteni összeköttetésedet.

 

1996 óta világszerte több ezer, mindenféle korú és hátterű hallgatónak tartottam angyalkommunikációs tanfolyamot. 
Az évek során arra jöttem rá, hogy a leglényegesebb hátráltató tényezőnk a félelem. 

Sokkal jobban tesszük azonban, ha ahelyett, hogy nem veszünk tudomást róluk, elismerjük a félelmeinket, és szembenézünk velük. Ily módon nem győzhetnek felettünk.

 

Kérdések formájában megfogalmaztam a leggyakoribb félelmeket, amelyekkel az ember szembekerül, ha úgy dönt, hogy beszél az angyalaival. 

A következő kérdéseket olvasva figyeld meg, kiváltanak-e belőled valamilyen testi reakciót, vagy magadra ismersz-e. 
Minden felmerülő félelmet adj át az égieknek - képzeld el, hogy fénygömbbe csomagolva átadod őket a körülötted lévő angyaloknak. 

Érezd a megkönnyebbülést, amikor átveszik tőled az aggodalmaidat.

 


•    „Istenkáromlás az angyalokkal beszélgetni?” 

Ennek a félelemnek a gyökere a szervezett vallások szövegértelmezésében rejlik. 

Ha valóban hiszed, hogy egyedül csak Istennel, Jézussal vagy egy másik spirituális lénnyel beszélhetsz, ne sértsd meg a saját hitedet. Azzal csak szükségtelen szorongást okoznál magadnak, és nyilvávalóan nem ez a célunk.

Gondold át azonban, hogy az angyal kifejezés, ahogyan már említettem, azt jelenti: ’Isten hírnöke’. 

Az angyalok az ég ajándékai, akik mennyei postásként működnek: üzeneteket hoznak és visznek a Teremtő és a teremtmények között. 

Isteni pontossággal kézbesítik nekünk a megbízható iránymutatásokat. És ahogy az az ajándékokkal általában lenni szokott, az ajándékozó (a Teremtő) ebben az esetben is azt akarja, hogy örüljünk az ajándéknak, és használjuk azt. 

A Biblia és az egyéb spirituális szövegek tele vannak pozitív történetekkel olyanokról, akik angyalokkal társalognak - és ez a természetes jelenség a mai napig tart.

 


•    „És ha nem jön át egy üzenet?” 
Az első számú oka annak, hogy az embereknek miért nem sikerül kapcsolatba lépniük az angyalokkal, az, hogy túlságosan akarják, hogy történjen valami. 

Ezt az erőlködést általában az a mélyen húzódó félelem szüli, hogy nem fogják meghallani az angyalokat, vagy hogy nekik talán nincs is őrangyaluk.

Amikor felveszed a kapcsolatot az égiekkel, tapasztalásodat a saját meggyőződéseid fogják meghatározni.

Ha a félelmeid szülik a gondolataidat, nem fogod tisztán érteni az angyalaidat. 

Az optimista szemlélet, ezzel szemben jelentősen növeli az angyali kapcsolatfelvétel minőségét. 
Az a lényeg, hogy ne erőlködj, ne erőltesd, ne kényszerítsd, hogy történjen valami. 

Engedd, hogy Isten és az angyalok végezzék a munkájukat, és eljuttassák hozzád az isteni üzeneteket. Neked csak annyi a dolgod, hogy befogadó légy, és érzékeld a téged érő benyomásokat (gondolatokat, érzéseket, képeket vagy szavakat).

 


•    „És ha tévedek, vagy csak kitalálom az egészet?” 

Az igazi isteni útmutatás felemelő, inspiráló, ösztönző, pozitív és szeretetteljes. Az angyali üzenetekben mindig benne van, hogy hogyan tudsz javítani valamin: egy szemléletmódon, valakinek az egészségén, kapcsolatokon, a környezeten, a világon és így tovább. 
Az angyalok az érzéseiden, gondolataidon, képeken és a hallottakon keresztül addig ismétlik az iránymutatást, amíg a tanácsuk szerint nem cselekszel. 

Ha bizonytalan vagy egy üzenet valódiságával kapcsolatban, várj egy kicsit, mert az igaz isteni útmutatást újra és újra megkapod, míg a hamis tanácsok elhalványulnak, ha nem veszel róluk tudomást.

Figyelj oda a nagyon gyakori „imposztorjelenségre”! 
Ilyenkor az ego megpróbál meggyőzni, hogy nem vagy alkalmas arra, hogy angyalokkal beszélj, és hogy nincsenek intuitív vagy médiumi képességeid. 

Ne feledd, ez mindig a félelmeid és az egód hangja!

 


•    „Nem lenne-e jobb, ha önállóan tanulnám meg az élettől, amit kell?” 

Vannak, akik úgy érzik, hogy isteni útmutatást kérni „csalás”. 

Azt hiszik, hogy a tanulás és a fejlődés érdekében szenvednünk kell, és hogy mi vagyunk a felelősek azért is, ha megrekedünk, és azért is, ha ki tudunk kecmeregni a kátyúból. 

Az angyalok azonban azt mondják, hogy bár a szenvedéseken keresztül is tanulhatunk, békességben még sokkal gyorsabban tudunk fejlődni. 
A békénkkel pedig úgy ösztönözhetünk másokat is, ahogyan a szenvedés sohasem lenne képes.

Az angyalok ennek ellenére nem tesznek meg mindent helyetted. 

Sokkal inkább csapatjátékosok ők, akik megkérnek, hogy passzold a labdát, miközben együtt küzdőtök meg minden egyes gólért. 

Mivel a segítségüket kéred, néha csodálatos módon avatkozhatnak be az életedbe. Sokkal gyakrabban segítenek azonban úgy, hogy átadják neked az isteni útmutatást, hogy segíthess magadon.

 


•    „Hogyan lehetek biztos abban, hogy tényleg egy angyallal beszélek?” 

Isten és az Arkangyalok, a Felemelkedett mesterek és az Angyalok mind szeretetteljes, pozitív szavakba öntik a mondanivalójukat. 

Mondataikban az alany a te és a mi, ahogyan általában az emberek is beszélnek hozzád (míg az ego minden mondat elejére odabiggyeszti, hogy én). 

Elhunyt szeretteid ahhoz hasonló kifejezéseket, szavakat és viselkedésmintákat használnak, amilyeneket az életükben.

Ha bárkitől negatív szavakat hallasz, akár élő, akár már eltávozott, ne beszélj hozzá, hanem azonnal imádkozz Mihály arkangyal segítségéért, Ő elhajtja mellőled az alacsonyabb energiákat, és megvéd a negatív erőktől.

Angyalokkal beszélgetni kellemes, felemelő élmény. Akár hallod, akár látod őket, érzékeled a jelenlétüket, vagy új meglátásaid születnek, az biztos, hogy velük lenni élvezetes.

 

 

 

Az ego szülte félelmek kezelése és gyógyítása

 

Esetenként előfordulhat, hogy kételkedsz angyali üzeneteidben. 
Ilyenkor az angyalok segíthetnek fenntartani spirituális kommunikációs képességeidbe vetett hitedet. 


Íme, néhány kipróbált és jól bevált módszer ezeknek a félelmeknek és bizonytalanságoknak a kezelésre és gyógyítására:

 

- Kérj jelet!

Ha el is bizonytalanodsz azzal kapcsolatban, hogy hallod-e az angyalaidat, azt biztosra veheted, hogy ők hallanak téged. Amikor tehát kételkedsz magadban, kérd meg az angyalaidat, hogy küldjenek jelet, az üzeneteik valódiságát igazolandó. Ezt a kérésedet mentálisan, verbálisán vagy akár levélben is elküldheted. Ne mondd meg nekik, hogyan akarod látni a jelet - csak arra kérd őket, hogy egyértelmű, könnyen felismerhető jelet küldjenek, hogy megértsd az üzenetüket. Ilyenkor aztán tényleg készülj fel arra, hogy szokatlan dolgok történhetnek angyali kommunikációddal kapcsolatban. Ha például egy bizonyos valakiről kérdezősködtél, hozzá köthető dalokat hallhatsz, vagy összefuthatsz a névrokonaival. Általában elmondhatjuk, hogy ha háromszor vagy többször hallasz, látsz, gondolsz vagy érzel egy üzenetet, akkor az jel.

 

- Kérj segítséget!

Az angyali kommunikációs készségek sem mások, mint amelyek az élő emberekkel való kapcsolattartáshoz szükségesek abban a tekintetben, hogy világosan kell kommunikálnod az igényeidet. Ha például valaki alig hallhatóan suttogna neked valamit, megkérnéd, hogy beszéljen hangosabban. Vagy ha valaki értelmetlenül vagy szóvirágokban fejezné ki magát, megkérnéd, hogy magyarázza el, mire gondol. Tégy bátran ugyanígy az angyalaiddal is. Ha nem hallod őket, kérd, hogy beszéljenek hangosabban. Ha nem érted az üzeneteiket, kérj további részleteket.

 

- Győződj meg arról, hogy valóban kapcsolatot akarsz teremteni velük!

Ha félsz szóba elegyedni egy angyallal vagy valakivel, aki már nem él, akkor ne menj elébe ilyesminek. Az égiek nem akarnak ijesztgetni, és nem tukmálják rád az üzeneteiket, őszintén beszéld meg mind magaddal, mind pedig az angyalaiddal, hogy biztos vagy-e abban, hogy igazán látni és hallani szeretnéd őket.

 

- Fordítsd meg a dolgot!

Ne maradj egyedül a kétségeiddel! Inkább oszd meg őket az angyalaiddal. Mélyen szívd be a levegőt, és képzeld el, hogy amikor kifújod, átfújod a kételyeidet az őrangyalaidnak. Vagy képzeld el, hogy átadsz nekik egy félelembuborékot. Az aggodalmaidat átadják az isteni fénynek, ahol átalakítják azt, és csak a tanulság és a szeretet marad a helyén. Levelet is írhatsz az őrangyalaidnak az aggodalmaidról, és ilyen formában kérheted a segítségüket. Ne feledd: nem az számít, hogy vannak-e benned félelmek, hanem az, hogy hogyan kezeled azokat.

 

- Hívd Jophielt!

Ennek az arkangyalnak a neve azt jelenti: ’Isten szépsége’. Az is a feladatai közé tartozik, hogy megszépítse a gondolataidat, és a szorongás és a pesszimizmus irányából a hit és az optimizmus felé terelje őket. Amikor észreveszed, hogy a gondolataid kezdenek egy „Hát nem szörnyű?” minta szerint haladni, hívd Jophielt, hogy felemelje a nézőpontodat. Csak gondold el ezeket szavakat: „Jophiel, kérlek, segíts!” és ő máris a segítségedre siet. Ne feledd azonban, hogy ha Jophiellel dolgozol, ő az élet- és munkakörülményeid szépítgetésére is noszogatni fog. Ne lepődj meg tehát, ha hirtelen szekrényrendezgetésre támad kedved!

 

- Csak könnyedén!

Az angyalokkal való beszélgetés közben mindig lazítsd el a vállad, és lélegezz mélyeket. Ellazult lélekkel és testtel juthatsz el magasabb szellemi énedhez. Ha belefeszülsz vagy erőlteted, hogy meghalld az angyalokat, azzal csak alacsonyabb, „nem-szellemi” ego-énedhez jutsz el. Ha egy angyali közvetítés során feszült leszel, szánj egy kis időt arra, hogy megkeresd a középpontodat: hunyd be a szemed, engedd el az idő szorítását, és végy három nagyon mély lélegzetet. Lásd magad előtt, amint egy fehér fénysugár lép be a testedbe a fejtetődön át, hogy minden feszült energiát maghoz vonzzon. Mentálisan kérd angyalaid segítségét, majd kezdd el vagy folytasd az ülést.

 

 

- Vizsgáld meg az életmódodat!

Részben azért biztatnak olyan gyakran az angyalok arra, hogy javítsunk étkezési, alvási és egyéb szokásainkon, mert az életmódunk hatással van szellemi/lelki és intuitív tudatosságunkra. Ha nehéz, sok kemikáliával „fűszerezett” ételeket eszel, rosszul alszol, és keveset mozogsz, az elhomályosítja a gondolkodásodat, és lejjebb szorítja az energiaszintedet.

Úgy egyél, aludj és mozogj, hogy azzal a lehető legfrissebb mentális állapotba hozd magad, és meg fogsz lepődni, mennyivel jobban fogod majd az angyalok üzeneteit is. Ebben a leginkább a nagyrészt vegetáriánus, gluténmentes étrend segít. Emellett igyál sok vizet, kerüld a vegyszereket, szánj elegendő időt az alvásra, és rendszeresen mozgasd meg az izmaidat. Ha a segítségüket kéred, angyalaid részletesen elmondják, milyen életmód lenne neked a legjobb. És ha az angyalok kérik, hogy változtass az életviteleden, az ő folyamatosan ismétlődő tanácsukat bizony nem lesz könnyű figyelmen kívül hagyni!

 

Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás.

Végezetül, mint minden készség esetében, az égiekkel való kommunikációs képességeiddel kapcsolatban is a gyakorlat segít meghozni az önbizalmat, ezért ne csüggedj, ha az első kísérleteid nem vezetnek azonnal sikerre. Inkább tekintsd kalandnak ezt a munkát, amelyet az angyalaiddal kialakított harmonikus partneri viszonyban végzel.

 


Vezess naplót angyali kommunikációs üléseidről.

Hamarosan észreveszed majd a pontosságot, amellyel az angyalok előre jelzik a jövődet, és amellyel életigenlő döntések felé terelgetnek. Fel fogod ismerni angyali üzeneteid fontos mintáit is, amelyek önmagukban is az isteni iránymutatás egy formáját képviselik.

 

Folytatásban következik: A 4 tisztánérrzékelési forma